Ezt írják a face-n

‎Klaudia Ruff
‎Klaudia Ruff
2020. szeptember 26.
Nagyszerű érzés szemüveg nélkül élesen látni. Csodás, hogy már nem párásodik, csúszik le, karcosodik, nyom a szemüvegem. Tegnap voltam az 1 hónapos kontrollon.115-120%-os lett a látásom. Ez előtt ezt el sem tudtam képzelni. A műtét gyors a dolgozók kedvesek, mosolygósak, segítőkészek. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
‎Asszonyi Krisztina
‎Asszonyi Krisztina
2020. szeptember 16.
Üdvözlök Mindenkit! Múlt héten volt műtétem, tökéletesen látok. A csapat aki foglalkozott velem egytől egyig kedves, empatikus emberekből áll. Én már a vizsgálattól is féltem (valójában a műtéttől), de a profizmusuk mindent kételyt eloszlatott. 20-30 év alatt a gondolattól is rettegtem, hogy megcsináltassam a szemeimet, természetesen attól féltem, hogy mi lesz ha nem sikerül, vagy sikerül, de nem jól. Azt hiszem, hogy ilyen gondolat bárkiben előfordul aki rosszul lát. Maga a műtét nagyon gyorsan történik, a gyógyulás kellemetlen része is csak 3-4 óra. A technológia nagyon sokat változott és tökéletesedett. A műtét után betartandó szabályok nem vészesek. A műtét előtt kontaktlencsét hordtam. Már nincs szükségem rá. De még esténként "elindulok" kivenni a lencséket, de eszembe jut, hogy hoppá, nem kell! Hiába 20 év rutin nem múlik el egyik napról a másikra.
Staudhamer Barbara Bianca
Staudhamer Barbara Bianca‎
2020. április 27.
1 éve, hogy sasszemű lettem.
‎Henrietta Sárzó‎
‎Henrietta Sárzó‎
2019. december 19.
Végre eljött ez a nap is. #sasszeműlettem :) 25 év után eldobtam a szemüvegem! Kiváló csapat, nagyszerű szakemberek, csak ajánlani tudom őket. A műtét meg sem kottyant. Itt még nem őszinte a mosolyom, de annál nagyobb az öröm. Köszönöm Sasszemklinika! Sárzó Heni
‎Gábor Kövér‎
‎Gábor Kövér‎
2019. november 18.
##sasszemlettem# Köszönöm szépen a segítséget kedvességet megvoltam elégedve mindennel és csak ajánlani tudom
Mihalovits István‎
Mihalovits István‎
2019. november 11.
Köszönöm a Sasszem klinikának a műtétet. Teljesítették a vágyam hogy 100% os legyen a látásom Mindenki nagyon kedves és segítőkész #sasszemlettem
Gabriella Ladasovics
Gabriella Ladasovics
2019. október 24.
By by szemüveg, egy másik célom kipipàlva By by occhiali, un altro obiettivo fatto.  Sasszemű lettem  Köszönöm Sasszem Klinika  — hálás, itt: Mechwart liget.
‎Dósáné Juhász Alexandra‎
‎Dósáné Juhász Alexandra‎
2019. augusztus 28.
Végre énis eldobhattam a szemüvegem,elmondhatatlan érzés!!!Igaz még csak pár napja volt a műtétem gyógyulgatni kell de bátran ajánlom mindenkinek!!! A klinika szuper jó..Igényes,hangulatos,modern,tiszta..A dolgozok pedig nagyon precìzek,segítőkészek,aranyosak!Szóval aki teheti vágjon bele mert nagyon megéri!!!! — itt: Sasszemklinika - A lézeres szemműtét specialistája.
‎Vida Magdolna
‎Vida Magdolna
2019. június 20.
#sasszemlettem #imádom Kinyílt a világ előttem. Fantasztikus végeredmény. Köszönöm — fantasztikusan van.
‎Judit Péterfi‎
‎Judit Péterfi‎
2018. október 11.
Kedves Sasszem Klinika! Köszönöm a mai napot, köszönöm a sasszememet :) Felejthetetlen élmény marad. Örülök, hogy elszántam magam erre a műtétre és mindenkinek azt ajánlom, ne hezitáljon tovább irány a Sasszem Lézerklinika :) — itt: Sasszemklinika - A lézeres szemműtét specialistája.
Krisztina Szász
Krisztina Szász
2018. május 30.
Mindennel meg voltam elégedve, csak ajánlani tudom  :-)
Kalydy Yvette Nikolett
Kalydy Yvette Nikolett
2018. május 11.
Nagyon szép környezet, szakmailag profi orvosok és asszisztensek. Egyszerűen a profizmus jellemzi a klinikát. Teljes mértékben meg vagyok elégedve. 125%-os látás.�
Éva Illyés
Éva Illyés
2018. május 10.
Ma műtöttek reggel engem megviselt de már jobban vagyok első 2 óra alatt volt fájdalmam  :/ de már szuperül vagyok mindenkinek ajánlom remélem hosszú ideig élvezhetem������������������������������������������
Ligeti Kata
Ligeti Kata
2018. május 07.
2 hónapja volt PRK No-Touch műtétem a klinikán. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, minden kérdésemre választ kaptam a vizsgálatokon, a műtét napján és a kontrollokon is! A műtét közben semmilyen fájdalmat nem éreztem, az első két nap kellemetlen volt, de utána kitisztult előttem a világ!! Jelenleg 125%os a látásom!  Végre nem kell szemüveget viselnem... ez az érzés számomra felbecsülhetetlen!! Hatalmas köszönet a Sasszem klinika összes dolgozójának!!
Bubelényi Gábor
Bubelényi Gábor
2018. május 02.
Ma 9:30-ra mentem műtétre. Néhány vizsgálat, és a pénzügyek elintézése utan egy előkészítő helységbe kerültem ahol érzéstelenítő szemcseppet illetve műtéti lemosást kaptam a szemem körül. Az érzéstelenítőt 3-4x cseppentették be a szemembe. Ezt kovetően irány a műtő. A műtősnő a szemész orvos és az asszisztens is extrém kedves volt. Pontos utasításokat kaptam arra vinatkozóan hogy mit és hogyan kell csinálni. A FEMTO eljárást választottam. Maga a lebenykészítés kicsit kellemetlen volt nert a vákuum az anatómiai viszonyok miatt nehezebben tapadt a szememre, de a doktornőnek és a műtősnőnek hála minden flottul ment. A műtét kb 15 percig tartott, legalábbis nekem annyinak tűnt. Ezutan a váróban ültem csukott szemmel, majd egy rövid réslámpás vizsgalat utan már mehettem is haza. Pár órát pihentem csukott szemmel, közben az előírásoknak megfelelően gondosan csepegetetek... -7.5 D volt mindkét szemem most hogy kinyitottam ugy érzem teljesen jól látok. Picit homályosan amolyan ködösen látok még de ez holnapra elvileg el fog múlni. A klinikát csak ajánlani tudom. Mindenki kedves segítőkész, nem akarnak rábeszelni egy eljárásra sem. Korrekt minden. Várom a holnapi kontrollt. 
Pogonyi Ágnes
Pogonyi Ágnes
2018. április 04.
5 csillag, igaz nem volt, és nagyon úgy néz ki nem is lesz műtétem, ami persze nem jó, hisz az ember csak bele éli magát, hogy kényelmes szemüveg/kontaktlencse mentes életet fog élni. De 5 csillag, mert az első vizsgálat alkalmával és a plusz 1 hónapos "kontaktlencse böjtöt" követő vizsgálat után is azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon korrekt tájékoztatást kaptam, hogy miért nem ajánlják a műtétet, az összes kérdésemre válaszoltak, mindent megmutattak, elmagyaráztak, annak ellenére, hogy tudták, hogy ebből nem lesz "üzlet". És hát 1,5 hónap szemüveg viselés után a kontaktlencse is nagy ajándék  :)
Holics Patrik
Holics Patrik
2018. március 31.
Keddi napon műtötték a szemem PRK No-Touch kezeléssel. Az első 2 nap elég vészes volt, de túl lehetett élni. Még kicsit homályosan látok, de amikor kiélesedik a látásom, akkor tűéles minden ! Mindenképpen megéri megcsináltatni !  :)
Daniel Horvath
Daniel Horvath
2018. március 19.
Kis lépés az embernek, nagy lépés a gondtalan éleslátás felé! Köszönöm!
Törő Viktória
Törő Viktória
2018. március 11.
Február 19én volt Femto kezelésem, Rettenetesen izgultam, így utólag teljesen feleslegesen! A személyzet profi, -6.00 és -6.75 dioptriáról indultam, most 125%os a látásom  :) Köszönöm mindenkinek!
György Szabina
György Szabina
2018. március 02.
Sasszemű lettem.Nem tudom leírni amit érzek.Felbecsülhetetlen érzés látni.1 hetes kontroll 120% látás. Köszönöm Sasszemklinika és köszönöm az összes ott dolgozó doktornőnek, asszisztensnek és mindenkinek!
Anita Buru
Anita Buru
2018. február 13.
1 hete lettem sasszemű! :) Köszönöm a klinika összes körülöttem lévő dolgozójának,külön köszönet Dr.Molnár Szilvia doktornőnek a kedvességéért és a szakértelméért.Valamint a szaktanácsadómmak Veilné Szabó Adriennek a rengeteg segítséget és kedvességet! Hihetetlen nagy élmény mindenféle eszköz nélkül tisztán látni. :)
Nikolett Brünner
Nikolett Brünner
2018. február 10.
1 éve döntöttem a látásjavìtò műtét mellet. Nem bántam meg! Életem egyik legjobb döntése volt és a Sasszemklinika is.  :-)
Mészöly Fruzsi
Mészöly Fruzsi
2018. február 10.
3 éve tökéletesen működik a végeredmény. Ezen nem éri meg gondolkodni, mert amég gondolkodsz, elvesztegedet az élményt hogy a saját szemeddel láss. Mérföldkő az életben! Mindig hálás leszek érte. �
Krisztina Cseh
Krisztina Cseh
2018. február 09.
Az alkalmassagi utan Visumax kezelest kaptam, amit a Focus medicalban vegeztek el a Margit szigeten. Kontrollok szinten a Sasszemnel. Nagyon rugalmasak az idopontok es kezeles egyeztetesevel. A kezeles utan szepen kielesedett a latasom, 125%. Nagyon jo szemuveg nelkul tisztan latni. Remelem igy is marad!
Csókás Nagy Kinga
Csókás Nagy Kinga
2018. február 09.
Február 5-én volt a Femto kezelésem. De azóta imádom azt, hogy újra látok. Még mindig hihetetlen számomra!!! Köszönök mindent!! Bánom, hogy nem léptem meg ezt korábban!  :)
Nikolett Kiss
Nikolett Kiss
2018. február 09.
Kivàlò!
Kitti Nagy
Kitti Nagy
2018. február 02.
Köszönöm a Sasszemklinika csapatának a profi munkát! Januárban PRK műtét során fájdalommentesen visszanyertem a látásom! Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a nagyszerű klinikát!
Emese Daróczi
Emese Daróczi
2018. január 25.
Ennél jobb helyen nem is csináltathattam volna a szemműtétem! Maximálisan meg vagyok elégedve!
Hegyi Péter Erik
Hegyi Péter Erik
2018. január 23.
Üdv! Nagyon hálás vagyok amiért a klinika minden dolgozója barátságos volt velem és december 27-én a PRK műtétem lezajlott és minden rendben ment! Köszönöm amiért napról napra egyre jobban látok!  :)
Anna Fazekas
Anna Fazekas
2018. január 17.
Lassan egy hete,h reggel felkelek es azonnal latok.  :) még el sem hiszem  :)Köszönöm  :)
Péter Szabó
Péter Szabó
2018. január 14.
Üdv. November 22-én volt Femto műtétem. A "műtét" a leírtaknak megfelelően történt, nem volt kellemes, de kibírható. A beavatkozast kovetoen a látásom másnap reggelre tisztult ki. A doktornő, az asszisztensek kedvesek, aranyosak voltak. A látásom azóta is éles, ugyan a jobb szemem még nem tökéletes, a fényudvar látás még megvan, de fokozatosan csökken. Max egy hónap, és az is tökéletes lesz!  :) Jó érzés, hogy nem kell kontaklencsével, szemüveggel bajlódni. :)
Tamás Nagy
Tamás Nagy
2018. január 02.
Pár évig tologattam magam előtt a dolgot, nem mertem belevágni, hallgattam sokáig a barátokra, "öltöztet a szemüveg", "jól áll neked az a szemüveg", stb. Aztán múltak az évek és úgy döntöttem, hogy belevágok, elég kényelmes dolognak tűnt az, hogy nem kell állandóan a szemüvegemmel bajlódni. Aztán 2010 áprilisában megvizsgáltak, műtétre alkalmasnak találtak, és némi késlekedés után - Metallica koncert volt 2010 május elején, ki nem hagytam volna - május végén megműtöttek. Gyors, fájdalommentes volt a beavatkozás (PRK kezelés), az egyetlen kellemetlenség a pár napig tartó fényérzékenység volt, ennyi meg igazán semmiség ahhoz képest, hogy élesen látok, legalább kialudtam magam. A csepegtetésekre, napszemüvegre és a kontrollra nagyon odafigyeltem, így ennek eredményeképpen most, 2018 elején is tökéletes a látásom, ha minden igaz, 110%-os. Bátran állíthatóm, hogy nekem az életem egyik legjobb befektetése volt a beavatkozás, nem akarok nagy szavakat használni, nem új élet kezdődik, inkább kényelmesebben folytatódik...
Szandra Czakó
Szandra Czakó
2017. december 30.
Éppen ma voltam a 2 hónapos kontrollvizsgálaton, ahol megerősítették, hogy a látásom teljesen szuper, 120%-os �A klinika valamennyi munkatársa rendkívül kedves, udvarias, segítőkész, igazán profi csapat, ahol az ember maximális biztonságban érezheti magát. Külön kiemelném Máté Andrea doktornőt, aki az alkalmassági vizsgálatomat majd a kontrollokat végezte/végzi. Mindig rendkívül figyelmes és türelmes, bármilyen felmerülő kérdésemre készséggel válaszol. Nagyon jó szívvel ajánlom Őt, és persze az egész Klinikát. �Köszönöm, hogy én is sasszemű lehetek. �
Bozsó Sziszi
Bozsó Sziszi
2017. december 28.
SZUPEE R! TEGNAP MÜTÖTTEK. MOST MÉG SZENVEDEK EGYY KICSIT. MINDEN RENDBEN MENT.
Bius Máhr
Bius Máhr
2017. december 05.
Lassan egy éve vagyok "sasszemű". A műtét fájdalommentes volt, profi szakemberek kezei közt. Nagyon köszönöm a lehetőséget!
Nagy Dániel
Nagy Dániel
2017. december 01.
10/10, ajánlom!
Dörnyei Anett
Dörnyei Anett
2017. november 27.
PRK kezelésen estem át pár napja. A beavatkozás valóban teljesen fájdalom mentes volt. A környezet csodálatos, az orvosok és asszisztensek profik, felkészültek, kedvesek, barátságosak és mosolygósak. Szívből ajánlom Mindenkinek a Sasszem Klinikát �
Nyirő László
Nyirő László
2017. november 21.
Nagyon boldog vagyok,hogy a Sasszemklinikát választottam.Kedvesek voltak, és nagyon aranyosak.Tegnap volt a műtétem (Femto). Ma voltam kontroll vizsgálaton és minden rendbe.  :) Nagyon köszönöm a Sasszemklinika összes dolgozójának, hozzám való kedvességét és azt hogy újra látok !Mindenkinek csak ajánlani tudom a klinikát.Aki újra szeretne látni szemüveg, vagy kontaktlencse nélkül,bátran keresse fel őket.Nagyon profik !  :)
Vaszkó Évike
Vaszkó Évike
2017. november 08.
Nagyon kedves az ügyfélkiszolgálás, több mint 5 évig volt 120-125%-os a szemem, a 10-dik évnél is 110%-os volt. Most eltelt 15 év és még mindig 100%-os a szemem. Remélem ez már megmarad. Köszönöm
Szaniszló Attiláné Éva
Szaniszló Attiláné Éva
2017. november 07.
Boldogság! Ma 1 éve lettem sasszemü!� � Második szülinap � Köszönöm!
Zsolt Osváth
Zsolt Osváth
2017. november 07.
Kedvesügyfél kiszolgálás,gyors szakszerű és fájdalom mentes beavatkozás. És több mint 20év után végre 120-125%-os látás! Felbecsülhetetlen érzés ! :)Köszönöm, remélem igy is marad  :)
Dóra Hadi
Dóra Hadi
2017. október 27.
Már a műtét (Femto-eljárás, teljesen fájdalommentes) közben szinte egy csettintésre élesen láttam, hihetetlen, ez egy CSODA! 3 órával később nem is éreztem, hogy műtötték a szemem!  Tegnap volt az 1 hetes kontrollom, ahol 125%-os látást állapítottak meg!� Nagyon segítőkész és kedves Mindenki, PROFI CSAPAT!!! �KÖSZÖNÖM!!!� Akinek tudom, mindenkinek csak a Sasszemklinikát ajánlom!!!!
Balonyi Szabina
Balonyi Szabina
2017. október 27.
2017. szeptember 18.-án műtöttek FEMTO kezeléssel. 10 éves korom óta szemüveget hordtam, most 23 évesen már mindkét szemem -9,5 dioptriás volt. A végeredmény pedig most már 100%-os látásélesség. A műtét bár furcsán hangzik, egy élmény volt. Semmi fájdalommal nem járt sem a műtét,sem pedig az utána tartó időszak. Aki teheti az mindenképp vágjon bele... Életem legjobb döntése volt.  :))
Viktória Vincze
Viktória Vincze
2017. október 20.
Hihetetlen érzés LÁTNI, köszönet érte a klinika csapatának! Pápá -6.5, hello 120%-os sasszem ���
Bencsik Enikő Dóra
Bencsik Enikő Dóra
2017. október 19.
Nagyon kedvesek segítő készek az ott dolgozók. A másik legpozitívabb dolog számomra, hogy nem volt egyszerű időpontot találni számomra de ezt is sikerült megoldani. Legutoljára pedig, lassan 1 éve én is sasszemű lettem ami a legnagyobb boldogságom  :)
Krisztina Hegyi
Krisztina Hegyi
2017. október 17.
A szemmütèt nagyon jol sikerült, 120% lett mindkét szemem, de azèrt a mütét napjàn volt nèmi fennforgàs, a hirtelen jött alkatrész-csere miatt, ami 4 óràs késést eredményezett az aznapi mütéteknél. Ez màr kicsit sùrolta a tolerancia határàt mindenkinek. De egyébként a mütètet ( Femto) ajánlom aki gondolkozna rajta.
László Hegyaljai
László Hegyaljai
2017. október 06.
Hozzáértő, profi csapat.
Gyöngyi Mozsolits
Gyöngyi Mozsolits
2017. október 02.
Nagyon boldog vagyok,hogy a Sasszemklinikát választottam.Kedves volt mindenki és nem is izgultam a műtét előtti percekben.Újra látok�.Szavakban nem kifejezhető öröm!
Kitti Varga
Kitti Varga
2017. szeptember 23.
Tegnap volt 1 hónapja a lézeres szemműtétem.(PRK).A látásom 125%.Most már én is mondhatom Sasszemű lettem.�Köszönöm Optik Med Sasszemklinika.....Örökké hálás leszek ezért.�
Márta Vrtel
Márta Vrtel
2017. szeptember 14.
Nagyon szerettem volna, hogy sasszem legyek,de pápaszem maradok� dr Fekete Orsolya egy végtelenül korrekt ,kedves doktornő, itt a klinikán NINCS "bármiáron" műtét!!!!!!! Mindenkinek szívből ajánlom!
Judy Radi
Judy Radi
2017. szeptember 13.
Szuper! Teljesen megvoltam/vagyok elégedve mindennel. Nagyszerű eredmény.
Horváth Dóra
Horváth Dóra
2017. június 21.
Június második hetében voltam alkalmassági vizsgálaton, mely kicsit hosszabb ideig tartott, természetesen a várható időtartamal kapcsolatban értesítettek, így számomra ez nem volt kellemetlen. A váróteremben sem unatkozik az ember, hisz számos prospektus, televíziós reklámanyag illetve a szemműtétekkel kapcsolatos információs iratok állnak rendelkezésre, melyek olvasásával el lehet ütni az időt. A páciensek kényelme érdekében hideg vizes és kávéautomata is üzemel, mellyel kiszolgálhatják igényeiket, és kényelembe helyezhetik magukat a ragyogó helyiségben. A sasszem klinika dolgozóik mind nagyon kedvesek, magas szintű tapasztalatot és nyugalmat sugároznak magukból, így az ember biztonságban érezheti magát. Mindennel kapcsolatban informáltak, és ha kérdésem is volt, nem hagytak válasz nélkül. Most már eltelt egy hét a PRK-s kezelésem után, melyre mindjárt egy héttel az alkalmassági vizsga után került sor. A műtét után, mely körülbelül 1-2 percig tartott, sokkal élesebben láttam, és így egy hét elmúlásával ezt napról napra egyre jobbnak érzem. Persze nem volt mindig könnyű, nem véletlenül ajánlják a műtét után a 2-3 nap pihenést, de úgy vélem, hogy ennyi kibírható, hogy az ember élete végéig élesen és teljes egészében lássa a világot.
Kovács Attila
Kovács Attila
2017. június 14.
2000 áprilisában műtöttek az akkor még Optik+Mednél, azóta is kiváló a látásélességem, 17 éve áldom az eszemet, hogy belevágtam. Most jött el az ideje, hogy a nagyobbik fiam szemét is rendbe tetessük. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy ismerős arcokat is láttam, akik már akkor is ott dolgoztak (Árvay Anita doktornő), ez még jobban emelte a bizalmat bennük. A klinika minősége, az ott dolgozók kedvessége, közvetlensége változatlan, nagyon meg vagyok elégedve és köszönöm nekik a nagyfiam kezelését is.
Réka Somné Biharvári
Réka Somné Biharvári
2017. május 26.
Köszönöm, köszönöm, és még nem fogom tudni elégszer megköszönni.  :)
Dory Tothfalusi
Dory Tothfalusi
2017. május 23.
Mérhetetlenül hálás vagyok a Sasszemklinikának és Dr. Fodor Erzsébetnek, hogy a FEMTO kezelés óta a látásom több mint kiváló, ugyanis 160%-os!!! Ez a szemműtét volt életem egyik legjobb döntése, elképesztő érzés, hogy már 1,5 hónapja úgy kelek fel az ágyból, hogy se szemüvegre se kontaklencsére nincs szükségem. Korábban mindkét szemem -6 dioptriás volt, most viszont már tényleg igazi sasszemeim vannak  :)))) Köszönök mindent az ott dolgozóknak és szemészeknek, akik minden alkalommal kedvesen, profizmussal fogadtak  <3
Zita Szabó
Zita Szabó
2017. május 19.
10 év után romlott a szemem, kontroll vizsgálatot kértem, kaptam időpontot, jövő hét szerdára, de a vizsgálatért 10e forintot kérnek. Nem tartom fair-nek ezt az összeget, hiszen egy rakás pénzt kifizettem és elméletileg "örök" garanciát vállaltak.  :-(  A személyzet kedvessége nem változott, ez pozitív!  ***A vizsgálatot elvégezték, tényleg romlott a látásom, ezért fél év után lehet hogy újabb műtét lesz. Most is nagyon kedves volt mind a doktornő, mind a személyzet. A 10e forintot nem kérték el, mert a romlás tényleges. Összegezve pozitív az élmény, de a kommunikációra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék.
Alföldiné Jenei Gabriella
Alföldiné Jenei Gabriella
2017. május 04.
FEMTO lézeres kezelésen estem át 1 hónapja. Bárki aki gondolkozik a látásjavító műtéten, az csakis a Sasszem Klinikán végeztesse. Más klinika a közelébe nem ér annak a profizmusnak és szakértelemnek, ami a vizsgálatok és a kezelés napján is engem körülvett. Gratulálok a vezetőségnek, hogy ilyen, Magyarországon már egyáltalán nem tapasztalható környezetet tudtak kialakítani, amihez ugye elengedhetetlen a kedves szakemberek jelenléte.
Károly Szűcs
Károly Szűcs
2017. május 03.
Egyenlőre csak alkalmassági vizsgálat,de kedves volt mindenki
Lorant Demeter
Lorant Demeter
2017. április 29.
Az egyik legjobb döntésem volt a műtét!
Orsolya László-Orosz
Orsolya László-Orosz
2017. április 27.
FEMTO kezelésem volt, túl vagyok a 6 hós kontrollon, minden rendben. Szuperul látok, imádom:)
Gábor Ozsvald
Gábor Ozsvald
2017. április 21.
Nagyon profi,de egyben nagyon kedves es csaladias hozzaallas.Tegnap volt a mutetem,teljesen fajdalom mentes es ma mar levezettem 200 kilometerr es fantasztikus az erzes,hogy mennyire jol latok.Koszonom szepen a teljes szemelyzetnek!!!!Mindenkeppen ajanlani tudom....
Judit Szalai
Judit Szalai
2017. április 10.
Sokáig halogattam a műtétet, végül belevágtam. Abszolút fájdalommentes, pár perces a beavatkozás, azóta is 125%-os a látásom. Ajánlom Mindenkinek!!! 
Nagy Katalin
Nagy Katalin
2017. április 07.
Fantasztikusak !
Szabó Gábor Roland
Szabó Gábor Roland
2017. március 01.
Nagyon szakszerű minden. Szép modern környezet, kedves emberek.
Dalma Hatalyák
Dalma Hatalyák
2017. január 23.
Profi, kedves csapat! Január 23.-a óta sasszemű lettem... � leírhatatlan érzés!
Vivien Kollarics
Vivien Kollarics
2017. január 21.
Már 2 hónapja sasszemű lettem 125% mind két szemem� nagyon köszönöm ���
Roland Lakk
Roland Lakk
2017. január 04.
Lassan 20 éve, 1998-ban műtötték a szemeim. Mínusz 5-ösről tökéletesre csinálták 30-30 másodperc alatt, fájdalommentesen. Azóta is teljesen tökéletesen látok. Köszönet érte!  
Herczeg Csilla
Herczeg Csilla
2016. december 28.
Egy álmom vált valóra �� Lassan 4 hónapja már a Sasszeműek közé tartozok� Csak pozitivat tudok írni, Árvay Anita doktornő egy tündér �
Gabriella Arany
Gabriella Arany
2016. december 27.
Köszönöm a 4 éves "szülinapi" köszöntést, de főleg a tökéletes látást!  :)  :)
Benjámin Gábor Laukó
Benjámin Gábor Laukó
2016. december 21.
Mivel szemünk az egyik, hanem a legfontosabb érzékszervünk, így ha bármilyen beavatkozást végeznek rajta, mindig is lesz egy kis negatív hozzáállásunk és félelemünk. Ezeket a negatív apróbb hozzáállási problémákat korrekt folyamatos kommunikációval lehet orvosolni a páciens felé. Értékelésem 3 csoportba osztanám. Nővérek (kék ingesek) 5 csillag! Műtétet végző orvos és asszisztensek 5 csillag! Eddig 3 vizsgálatot végző, különböző szemész orvosok (átlagolva) 3 csillag! Erre kitérve: A páciens mindenre kíváncsi. Jobb lenne ha nem fogóval kellene kihúzni, hogy mondjanak már valamit a javulás folyamatáról, stb. Néha kicsit SZTK érzésem volt. Egyéb javaslatom: Műtét előtt az előkészítőben pár nyugtató, légzőgyakorlat végzése a pácienssel, egy kis Alfa állapotba helyezés, mivel a műtét valóban nem fáj, de testidegen, kellemetlen egy kicsit, és azért ott rajtunk is múlik, hogy hogyan reagálunk Dr. utasításaira, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen.  Összességében elégedett vagyok! Csak ajánlani tudom! Leendő páciensek meg nyugodtan kérdezzenek, az a biztos!!
Pál Hartdegen
Pál Hartdegen
2016. december 10.
Ma két hete, hogy műtötték a szemeim. Bejártam Európát, de kezdhetem újra... � Más szemmel látok mindent. Jó látni üveg nélkül!!! De még mindig meg akarom igazítani a szemüvegem reflexből. Köszönöm a csapatnak!!! Látok, nem is akárhogyan!!!
Andrea Danyikó
Andrea Danyikó
2016. december 01.
Ahol a kisember álma is valóra válhat!!  :)
László Kupovics
László Kupovics
2016. november 29.
Ott kezdeném hogy sosem írtam véleményt! De ez egyszerűen fantasztikus!Lassan 1hónapja tökéletes a látásom, csodálatos érzés a mindennapokban! Csak ajánlani tudom bárki aki ezen gondolkozik ne habozzon vágjon bele nem fogja meg bánni!  Bárki aki műtéten gondolkozik és kérdése van szívesen válaszolok! KÖSZÖNÖM SZÉPEN SASSZEMKLINIKA!�
Tóth Laura
Tóth Laura
2016. november 26.
Kellemes érzés volt már rögtön az első alkalommal - azaz az alkalmassági vizsgálaton a Sasszemklinikán lenni! Jó hely, szép környezet, kedves emberek! Biztosan a műtétem napján is ezek a gondolataim lesznek, sőt szerintem mégjobban megleszek elégedve - amint, megtapasztalom és szembesülök azzal, hogy látok - szemüveg nélkül, tisztán! Nagy szó lesz! És remélem nagyon jó is lesz!  De, megéri - csak ajánlani tudom! ��
Lali Tóth
Lali Tóth
2016. november 19.
Ajánlom minden kedves ismerősömnek. Budapest.
Rácz Kriszti
Rácz Kriszti
2016. november 18.
Végtelenül hálás vagyok �
Norka Vidovenyecz
Norka Vidovenyecz
2016. november 11.
2 napja volt a "műtétem" -9 és -8,5es szemem 100%ra kikorigálták � még érzékeny de rosszabbra számítottam � mindenkinek csak ajanlani tudom. �
Roxána Balogh
Roxána Balogh
2016. november 08.
Egy igazi csoda! PRK kezelésre voltam csak alkalmas, így nem volt választásom. Először elszomorodtam a hír hallatán, hogy nagyon rossz lesz a "felépülés", alapvetően rosszul viselem a minimális fájdalmat is. De azt kell, hogy mondjam, hogy NEM! Sem fájdalom, sem kellemetlenség nem volt! Érezhető volt a "porszem" 2-3 napig és ennyi volt az össz kellemetlenség! 1 hetes kontrollon: 90%-os, 4 hetes kontrollon: 125%-os látásélesség. Egy valóra vált álom! Nem kell félni a műtéttől, a PRK-tól sem!!! A lábadozástól főleg nem! Csak ajánlani tudom! Köszönöm és köszönöm Sasszemklinika ��
Flóra Sebestyén
Flóra Sebestyén
2016. november 02.
Köszönöm szépen! Főleg a dolgozók kedvességét! Csak ajánlani tudom mindenkinek!!!
Zsiros-Szabó Csilla
Zsiros-Szabó Csilla
2016. október 20.
Egy hetes és két napos műtött vagyok.  :-) Kicsit izgultam a műtéttől, de feleslegesen.  :-) Tegnaptól kezdett el élesedni. Az első két és fél nap kellemetlen volt, de sötétségben és csukott szemmel minden elviselhető. Fontos ezen idő alatt kísérő beszerzés szükséges. :-)A harmadik napra elmúlt a fényérzékenység és a könnyezés is. Szerencsére nekem idegentest érzéset nem tapasztaltam  :-) Sima PRK-m volt.
Péter Hajdú
Péter Hajdú
2016. október 18.
Ma egy hete, hogy megműtöttek. A látásom 100%-os és csak egyre élesebb lesz. Köszönöm szépen az ott dolgozó csapat türelmét és szakértelmét.
Mónika Havas Molnár
Mónika Havas Molnár
2016. október 14.
Tegnap előtt volt a Femto kezelésem. A első kontroll 125%.Nagyon olajozottan működik minden, a gárda nagyon aranyos és kedves,segítőkész.Mindenkinek csak ajánlom,illetve ajánlani tudom...És tényleg nem fáj...
Adél Takács
Adél Takács
2016. október 12.
Hála és köszönet! Csak jókat tudok mondani. Mindenki kedves, precíz. Az eredmény több, mint fantasztikus. Aki picit is bizonytalan, hát ne legyen. Csak bátran, hajrá!!
Adél Takács
Adél Takács
2016. október 12.
Hála és köszönet! Csak jókat tudok mondani. Mindenki kedves, precíz. Az eredmény több, mint fantasztikus. Aki picit is bizonytalan, hát ne legyen. Csak bátran, hajrá!!
Viktor Cseh
Viktor Cseh
2016. október 01.
Jómagam pontosan fél éve, április elsején 11:20-kor estem át a PRK beavatkozáson. Maga a műtét egyáltalán nem volt fájdalmas, sőt inkább érdekes élménnyel gazdagodtam. Már az előkészítőben is nagyon jót beszélgettem az egyik hölggyel, s teljesen nyugodtan mentem be a műtőbe. A beavatkozás alatt végig megnyugtató volt látni az orvos és az egész szakmai stáb hozzáértését. Kellemetlen csupán a műtét utáni egy-két nap volt amikor a hámosodás végbement. De ez természetes folyamat. A kontrollvizsgálatok során is minden nagyon pontosan folyt a maga medrében, nem volt fennakadás, kellemetlenség. Soha! Személy szerint nagyon elégedett vagyok az ellátással és a műtét végeredményével is; mínuszos szemüveget hordtam (bal -4.25, jobb -4.05), és jelenleg a látásom mindkét szemre 125%-os lett. Tényleg döbbenetes volt tapasztalni azt a látásélességet amelyet a mai napig magaménak mondhatok: éles kontúrok, megannyi részlet a tárgyakon a teljes látómezőben. Nem gondoltam volna hogy ez valóban lehetséges! Megszűnt az összes kellemetlenség ami a szemüveg viselésével együtt járt.  Mindenkinek ajánlom a Sasszemklinikát és magát a kezelést is; ez egy befektetés amely később biztosan megtérül. Nekem például ennek köszönhetően lett új munkahelyem! De ha "csak" annyit nyerünk vele, hogy tökéletes szépségében látjuk a körülöttünk lévő világot, a hegyek ormait, éjjel a csillagos eget, vagy szeretteink arcát, úgy gondolom már megérte! Nagyon köszönök mindent a kezelőorvosoknak és a dolgozóknak egyaránt! 5* Viktor
Viktor Cseh
Viktor Cseh
2016. október 01.
Jómagam pontosan fél éve, április elsején 11:20-kor estem át a PRK beavatkozáson. Maga a műtét egyáltalán nem volt fájdalmas, sőt inkább érdekes élménnyel gazdagodtam. Már az előkészítőben is nagyon jót beszélgettem az egyik hölggyel, s teljesen nyugodtan mentem be a műtőbe. A beavatkozás alatt végig megnyugtató volt látni az orvos és az egész szakmai stáb hozzáértését. Kellemetlen csupán a műtét utáni egy-két nap volt amikor a hámosodás végbement. De ez természetes folyamat. A kontrollvizsgálatok során is minden nagyon pontosan folyt a maga medrében, nem volt fennakadás, kellemetlenség. Soha! Személy szerint nagyon elégedett vagyok az ellátással és a műtét végeredményével is; mínuszos szemüveget hordtam (bal -4.25, jobb -4.05), és jelenleg a látásom mindkét szemre 125%-os lett. Tényleg döbbenetes volt tapasztalni azt a látásélességet amelyet a mai napig magaménak mondhatok: éles kontúrok, megannyi részlet a tárgyakon a teljes látómezőben. Nem gondoltam volna hogy ez valóban lehetséges! Megszűnt az összes kellemetlenség ami a szemüveg viselésével együtt járt.  Mindenkinek ajánlom a Sasszemklinikát és magát a kezelést is; ez egy befektetés amely később biztosan megtérül. Nekem például ennek köszönhetően lett új munkahelyem! De ha "csak" annyit nyerünk vele, hogy tökéletes szépségében látjuk a körülöttünk lévő világot, a hegyek ormait, éjjel a csillagos eget, vagy szeretteink arcát, úgy gondolom már megérte! Nagyon köszönök mindent a kezelőorvosoknak és a dolgozóknak egyaránt! 5* Viktor
Bajuszné Baráth Éva
Bajuszné Baráth Éva
2016. szeptember 29.
Nagyon köszönöm Dr.Máté Andrea doktornőnek a segitséget,és Dr.Nagy Zoltán professzor úrnak a műtétet.Nagyon jól érzem magam,a többit nem tudom szavakba önteni,mennyire más lett az életem 32 év szemüveges élet után.Köszönöm az összes segítő assziszensnőknek a bátorító szavakat.
Baráth Éva
Baráth Éva
2016. szeptember 23.
Nagyon köszönöm Dr.Máté Andrea doktornőnek a segitséget,és Dr.Nagy Zoltán professzor úrnak a műtétet.Nagyon jól érzem magam,a többit nem tudom szavakba önteni,mennyire más lett az életem 32 év szemüveges élet után.Köszönöm az összes segítő assziszensnőknek a bátorító szavakat.
Füzi Viktória
Füzi Viktória
2016. szeptember 22.
Vasárnap volt a műtétem, tudom még mindig nem a végleges eredmény ez, de már most rettentően boldog vagyok, este még kicsit félve fekszek le, mindig attól félek hogy a TV nézés közbe bentfelejtem a kontaklencsémet. Maga a csoda!! Ha valaki teheti akkor mindenképpen végeztesse el a műtétet, mert MEGÉRI! Nekem szerencsére (PRK után) csak kicsit volt kellemetlen, de elviselhető! Nagyon segítőkész csapat, pedig aztán én féltem nagyon!! De utólag bebizonyosodott, hogy felesleges volt!! KÖSZÖNÖM
Gyöngyi Kovácsné Ágotai
Gyöngyi Kovácsné Ágotai
2016. szeptember 21.
Ma 1 éves az "új" szemem. Nagyszerű élmény mindent a saját szememmel látni.
Renáta Husztiné Kovács
Renáta Husztiné Kovács
2016. szeptember 16.
Profi team, kedvesek, segítőkészek, pontosak. Fel sem tűnt, hogy megműtöttek, 5 percnek sem éreztem a benn eltöltött időt. ⏱ Minden mozdulatról tájékoztattak közben. Szinte egy szempillantás alatt kész lett és ahogy felültem, rögtön láttam. Fura élmény és a hihetetlen érzés keveréke. Ha ezt tudtam volna... Csak ajánlani tudom mindenkinek, nincs mitől félni, kár halogatni...
Kovács Katalin
Kovács Katalin
2016. szeptember 15.
Köszönöm a Sasszemklinikának, hogy én is sasszemű lehetek! 1éve volt a műtét, problémamentesen telnek azóta a napjaim! Nincs többé szemüveg és kontaktlencse!!!! Ezt csak az értheti, aki szemüveges! Csak ajánlani tudom mindenkinek!!!!
Rózsa Heiszler
Rózsa Heiszler
2016. szeptember 12.
Nagyon boldog vagyok, hogy rá vettem magam arra, hogy megműtsék a szememet. Mióta megcsinálták szemüveg nélkül látom a tv-t és még az apró betűket is el tudom olvasni. Mindenkinek csak ajánlani tudom! :) Köszönöm OPTIK+MED SASSZEMKLINIKA
Claudia Lakatos
Claudia Lakatos
2016. szeptember 09.
Tisztelt Sasszemklinika! Kedves leendő mèg hezitàlò pàciensek! ÈLETEM LEGJOBB BERUHÀZÀSA volt a kezelès sajàt magam érdekében! Mivel hàborù volt minden napom a szemüveggel és a kontaktlencsèvel! Egyszerűen nem tudtam megszokni a szemüveget a szememen viszont a lencsét már szinte másodpercek alaatt ki-be raktam vèrprofin !  De hát mint tudjuk száradt a szemem, égett, sminkelni sem igazi vele stb... Mikor megtudtam hogy egy kevéske idő alatt megszabadulhatok a szemüvegemtől ,azonnal belevàgtam! A műtèt alatt semmit nem èreztem ,mivel èrzéstelenìtő cseppeket adnak a szembe! PRK- beavatkozàsom volt itt a sebész belenyùl úgymond a szembe nem mindent a lézer végez! Kis nyomàst éreztem 2 percig majd jött a másik szem! Ennyi volt gyakorlatilag az egész! Mikor felàlltam a szèkből azt kérdeztem a szeművegemet szorongatva az asszisztens hölgytől hogy most felrakhatom? Erre: -Hogyne próbálja ki szüksége van e még rá! -mosolyogva! És minden homályos volt vele! AZONNALI VÀLTOZÀS már a műtèt után!  Mikor kisètàltam és fölfogtam hogy újra làtok örömömbe sìrtam!  Mindenkinek ajànlom hogy mindenféleképpen szorìtsa ki rá azt az összeget vagy èljen a rèszletfizetès lehetősègèvel mert nem fogja megbànni!  A gyògyulàs alatti kis kellemetlenséget pedig ki lehet bìrni! Annyit fűznèk hozzá mèg , sajnàlom hogy ezt nem fedezi az àllam és azok az emberek nem tudják igénybe venni akiknek nincs keret rà!! :(  De a vègszò! : ÖRÜLÖK HOGY LEHETŐSÈGEM VOLT RÁ ÉS KÖSZÖNÖM!!!!!!!
Gallai Lilla
Gallai Lilla
2016. augusztus 23.
Szombaton ünnepeltem a PRK kezelésem 11. évfordulóját. A jobb szemem -10, a bal -6 dioptria volt. Az évforduló apropóján elmentem egy teljeskörű szemészeti vizsgálatra. A táblát mindkét szememmel végigolvastam, és a szemfenék vizsgálat is teljesen pozitív eredményt hozott. Nagyon köszönöm az Optik-Med csapatának! :)
Anita Osváth
Anita Osváth
2016. augusztus 18.
1 hónapja volt femto kezelésem.A magas dioptriaszám (-8) miatt a garanciában az állt ,hogy legrosszabb esetben -0.70 re, a legjobban 0-ra lehet korigálni a látásom. Tegnap voltam 1 hónapos kontrolon, a látásom 120%-os és még mindig javulhat! El sem tudom mondani milyen boldog vagyok! Profi megbìzható csapat, minőség, garancia!Köszönöm Sasszemklinika!
Tünde Süvegh
Tünde Süvegh
2016. augusztus 12.
Nagyon profi, kedves csapat. A műtéttöl kicsit féltem, de minden rendben volt. A Doktornők is nagyon rendesek, mindig más vizsgálta a szemem a kontrollokon, eddig csak pozitív élményem volt.
Ivett Kitti Roszik
Ivett Kitti Roszik
2016. augusztus 07.
Egy hónaja volt Femto kezelésem. Mivel a cylinderem majdnem megegyezett a dioptriámmal kicsit lassabban gyógyul a szemem. Jelenleg 95 százalékos a látásom ami jobb, mint szemüveggel volt. Nagyon hálás vagyok a klinikának. Igazán profi a csapat, mindenki nagyon kedves volt és mindig minden gördülékenyen megy. Mégegyszer köszönöm!
Lukács Evelin
Lukács Evelin
2016. július 28.
Július 19-én volt No Touch Prk lézerkezelésem. Műtét közben semmilyen kellemetlenséget nem éreztem, viszont a műtét után idegentest érzés volt a szememben és erősen könnyeztem, de szerencsére ez a kibírható mellékhatás másnapra teljesen elmúlt. Azóta minden rendben, a látásom fokozatosan javul. Én csak ajánlani tudom.
Kiss Gergő
Kiss Gergő
2016. július 20.
Sasszemű lettem köszönöm szépen Dr. Fekete Orsolyának és a Sasszemklinika össze asszisztensének a segítséget hogy sikeresen lezajlott az excimer lézeres szemműtétem. És köszönöm szépen Dr. Árvay Anitának a műtétet megelőző alkalmassági vizsgálat pontos mérési eredményeket is. Köszönöm szépen apámnak is a támogatást! Ez egy csodás dolog hogy ugy látok szemuveg nélkül mint meg soha, sokkal élesebben mindent!
Mária Vakály
Mária Vakály
2016. július 12.
Köszönök mindent! Életem egyik legjobb döntése volt belépni a sasszeműek táborába. 
Csaba Huber
Csaba Huber
2016. július 12.
Kedves, segítőkész, személyzet, pontosság, precizítás és elsősorban szeműveg nélküli látás!!! Ez a SASSZEMKLINIKA!
Zsolt Vadon
Zsolt Vadon
2016. július 12.
"Sosem lattam ilyen jol mint a mutet utan" A legjobb ajandek volt iden a szemmutet magamnak :) koszonom
Diána Strupka
Diána Strupka
2016. július 11.
1 éve vagyok sasszemű, a látásom azóta is tökéletes! Bátran ajánlom mindenkinek, aki még nem merte vállalni a kezelést. A kollégák nagyszerűek! Köszönök mindent! <3
Éva Júlia Ferenczi
Éva Júlia Ferenczi
2016. július 05.
1,5 éve tökéletes a látásom! -8-as volt a bal szemem cilinderrel és most jól látok! Az orvosok és az asszisztensek is kedvesek és tapasztaltak. Bátran ajánlom mindenkinek! 
Éva Júlia Ferenczi
Éva Júlia Ferenczi
2016. július 05.
1,5 éve tökéletes a látásom! -8-as volt a bal szemem cilinderrel és most jól látok! Az orvosok és az asszisztensek is kedvesek és tapasztaltak. Bátran ajánlom mindenkinek! :)
Gyöngyi Gencsy
Gyöngyi Gencsy
2016. július 02.
Ma 5 hónapja volt PRK műtétem. A látásom tökéletes, a műtét teljesen fájdalommentes volt, és a műtét utáni gyógyulás is. Pár napig csak enyhe fényérzékenységet tapasztaltam. Nagyon örülök, hogy megcsináltattam, ezúton is köszönöm még egyszer a klinika csapatának! Mindenkit, aki még hezitál csak biztatni tudok, hogy vágjon bele, mert nagyon megéri! Szuper érzés látni 
Gyöngyi Gencsy
Gyöngyi Gencsy
2016. július 02.
Ma 5 hónapja volt PRK műtétem. A látásom tökéletes, a műtét teljesen fájdalommentes volt, és a műtét utáni gyógyulás is. Pár napig csak enyhe fényérzékenységet tapasztaltam. Nagyon örülök, hogy megcsináltattam, ezúton is köszönöm még egyszer a klinika csapatának! Mindenkit, aki még hezitál csak biztatni tudok, hogy vágjon bele, mert nagyon megéri! Szuper érzés látni :)
Rauscher Károly
Rauscher Károly
2016. június 30.
11 napja vagyok "sasszemű" :) kezdem megszokni...  már sok ismerősömnek ajánlottam és biztatom őket: NEM KELL FÉLNI ÉS NEM FÁJ !
Rauscher Károly
Rauscher Károly
2016. június 30.
11 napja vagyok "sasszemű" :) kezdem megszokni...  már sok ismerősömnek ajánlottam és biztatom őket: NEM KELL FÉLNI ÉS NEM FÁJ !
Krisztián Mikita
Krisztián Mikita
2016. június 29.
Mindenkinek ajánlom őket! Nagyon odafigyelnek az emberre, kedvesek és vérprofik! Korrektek és nem árulnak zsákbamacskát. Az egy napos kontroll vizsgálaton mindkét szemem 125%-os.... úgy gondolom, hogy ez az eredmény magáért beszél! KÖSZÖNÖK MINDENT!!!!
Mihályné Murányi
Mihályné Murányi
2016. június 23.
Lépjetek be a Sasszemklinika oldalára,sok hasznos dolgot megtudhattok ezen az oldalon. Akinek rossz a látása érdemes meglátogatni a Sasszemklinikát lézeres műtéttel csodát tesznek!!!
Vámos László
Vámos László
2016. június 21.
PRK, mindkét szem -3, most 125% :) Köszönöm!
Fülöp Orsolya
Fülöp Orsolya
2016. június 18.
5. napja, hogy a Sasszeműek táborához tartozom. Remélem így is marad! 1. kontroll után 125%-os a látásom. -6.00 dioptriàs voltam. A FEMTO lézerkezelès újabb páciense vagyok, ès az első három órában tapasztalt könnyezés és fényérzékenység az idő letelte után azonnal elmúlt. A műtèt után Én, azonnal nem láttam tisztàn, mint ahogy sok kommentben olvastam. Tisztábban, mint szemüveg nélkül, de köddel együtt, viszont nagyon érzékeny volt a szemem a fényre, ès, mintha hagymát pucolnál olyan csípő, maró érzés volt három órán keresztül a szememben. Ezt sehol nem olvastam addig. Aludd vègig, akkor jobb lesz.  De, ahogy letelt az idő, mintha nem is lett volna semmi, utána tisztàn láttam.  Szemszárazságra kell figyelni, azért kell a csepp és, hogy víz ne érje, valamint semmi külső behatàs.  A szemcseppek ès napszemüveg használata a legkevesebb a kontaklencse és szemüveg nélküliséghez, Nekem.  Évek óta gondolkodtam a műtéten, eddig nem bántam meg, ès remélem ezek utàn sem fogom.  Sasszemkezelès, életem egyik legjobb döntèse!
Szabó Réka
Szabó Réka
2016. június 15.
Műtét utáni 6. havi kontroll: a látásélességem 125% ! A lézeres szemműtét előtt -7,00 dioptriás volt a szemem... Köszönöm Optik-Med Sasszemklinika! Egy álom vált valóra! :)
Rita Horváth
Rita Horváth
2016. június 14.
Ma két hónapja vagyok "sasszem" :) Csodálatos érzés minden reggel úgy ébredni, hogy élesen látok mindent, nem kell keresgélni a szemüvegemet és nem kell aggódnom a lencseviselés miatt. Köszönöm nektek :)
Szandra Vas
Szandra Vas
2016. június 11.
3 napja kezeltek (FEMTO), hihetetlen erzes.....es ez meg JOBB lesz!!
Fekete Noémi
Fekete Noémi
2016. június 05.
Április 30.-án volt a szemműtétem és fantasztikus lett a látásom és mindenkinek csak ajánlani tudom a műtétet :) köszönöm az Optik-Mednek ezt a remek érzést :) akinek esetleg kérdése lenne írjon bátran privátot és válaszolok :)
Mónika Kovácsné Volf
Mónika Kovácsné Volf
2016. május 23.
4 hónapja volt PRK műtétem és azóta sasszemű vagyok . Fantasztikus érzés 20év szemüveg viselés után . Az orvosok , asszisztensek nagyon kedvesek. Teljesen meg vagyok elégedve profi hely! Mindenkinek ajánlom!
Zsuzsanna Vörös
Zsuzsanna Vörös
2016. május 21.
Több, mint egy hónapja tart az eufória. :) Kissé bajos páciensük voltam, mert paráztam és hiperérzékeny a szemem: nem irigylem az asszisztensnőt, akinek csöpögtetnie kellett, mégis megoldották. Cserébe nem nyavalyogtam. :) PRK-ra lettem alkalmas, nem olyan vészes egyáltalán, a gyógyulást sem szenvedtem meg. 2 és fél napos műtött szemmel semmi tünetem nem volt és jól láttam... Az 5. napon már "4k"-ban láttam a világot. Azóta is rácsodálkozom mindenre. Egyedül az első hét vége felé tapasztaltam "romlást" - már ha a 110%-os látást annak lehet nevezni -, de az a szemcsepp miatt történt átmenetileg. Jelenleg 125%-os :) Egy középkategóriás notebook árát, három nap alvást, némi könnyezést, csöpögtetést és napszemüveget kell elviselni.  Ezeket azért írom le, mert tudom, hogy aki fontolgatja, végigböngészi a véleményeket, én is ezt tettem :) Megéri az árát teljesen, maximális a tájékoztatás és a páciensek lelkivilágára is ügyelnek apróságokkal... Amit tanácsolni tudok a leendő sasszeműeknek, hogy fogják vissza a kíváncsiságukat azzal kapcsolatban, hogyan zajlik a műtét, mert amit felülnézetből látni, az alulnézetből, vagyis átélve azt merőben más. Azóta is, ha kérdezik, milyen volt, nekem az ugrik be, hogy látványos. Szóval köszönöm :)
Éva Szecsődi
Éva Szecsődi
2016. május 19.
A férjemnek 11 éve csinálták,most a fiamnak készülünk,nagyon jó lett!!!
Annamária Nagy
Annamária Nagy
2016. május 05.
Fél éve élvezem a kiváló látás örömét szemüveg/kontaktlencse nélkül hála a FEMTO kezelésnek és a Profi Csapatnak :) csak ajánlani tudom azoknak akik megtehetik és alkalmasak a kezelésre az életet változtatja meg az éles látás! #juhusasszemlettem#koszonomsasszemklinika
Brigi Skotnyár
Brigi Skotnyár
2016. április 26.
IMÀDOM ! Imàdom, hogy reggel mikor kinyitom a szemem olyan mintha bent felejtettem volna a lencsét, természetesen fàjdalom nélkül; hogy indulhat is a nap anélkül, hogy a szemüvegemet kellene keresgélnem; hogy nem kell figyelnem a kontaklencse lejàrati idejét, nem kell többé folyadékot vennem hozzà; hogy a busz leghàtuljàban ülő emberek arcàt is tisztàn làtom; & még a tàvoli apróbetűs feliratokat is gond nélkül elolvasom ! KÖSZÖNÖM! :)
Neiviv Hcalf
Neiviv Hcalf
2016. április 18.
04.15.én volt fél éve, hogy megműtöttek. Azóta 125%-os a látásom. Ez számomra felbecsülhetetlen érték! Köszönöm a látásomat!
 Balazs Szuk
Balazs Szuk
2016. április 12.
Az első pár óra kellemetlenség után, megnyílt számomra a világ, mindent látok! Sőt amit látok az illatát is érzem és a hangját is hallom! Viccet félre téve, köszönöm szépen, imádok szemüveg nélkül látni!!!
Monika Kocsis-Kiss
Monika Kocsis-Kiss
2016. április 05.
Kicsi korom óta szemüveget kellett viselnem és mindkét szemem magas dioptriàs és cilinderes volt. Ma voltam az 1 hónapos kontrollon, ahol 125%-os làtàst àllapítottak meg mindkét szememre. Az érzés felbecsülhetetlen! Igazi sasszem vagyok :)Köszönöm Optikmed!
Szabó Tünde
Szabó Tünde
2016. április 04.
Életem egyik legjobb döntése volt! :)
Horváth BuBu István
Horváth BuBu István
2016. március 15.
Köszönöm hogy nem kell szemüveg
Vincze Vivien
Vincze Vivien
2016. március 11.
Tegnap a Citadellán jártam...Oldalba böktem a barátom és ennyit mondtam: Nézd, ott a Marriott...mire ő: HOL?? Szemüveggel sem tudta elolvasni a szálloda tetején világító rózsaszín neoncsodát! A műtét alatt és óta, minden pontosan úgy történt, ahogy azt ígérték. Nagyon szépen köszönöm Életem legnagyobb élményét! 
Nagy Dorka
Nagy Dorka
2016. március 04.
2 napja én is a sasszeműek táborába tartozom, amiért nagy köszönet a Klinikának! Már a FEMTO műtét után is tökéletesen láttam, azóta is élvezem a szemüveg nélküli létet. :) Profi Csapat!
Anita Tóth
Anita Tóth
2016. február 16.
Csodálatos dolog élesen látni. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Andrea Seller
Andrea Seller
2016. február 15.
Nagyon szépen köszönöm a szemüveget!Hálás vagyok önöknek!
Máté Gyula Szabó
Máté Gyula Szabó
2016. február 08.
Kedves, készséges kiszolgálás. Mindenki mosolyog, jókedvű. Külön élmény volt számomra ide betérni. Soha nem kellett 5-10 percnél többet várnom. 2014 decemberében voltam PRK kezelésen, szállás intézésében is nagyon segítőkészek. Azóta eltelt egy év, az eredmény 125%, teljesen meg vagyok elégedve, remélhetőleg hosszú évekig ilyen marad. Köszönöm!
 Ádám Sztaracsek
Ádám Sztaracsek
2016. február 02.
Látok !! bár elég parás típus vagyok. Utólag rájöttem, hogy felesleges volt. mire észbe kaptam, hogy mi történik velem.. Addigra már kész is volt mind2 szemem
Kovács Kata
Kovács Kata
2016. január 29.
Tegnap volt a FEMTO mutetem! Este 8-kor neztem a helyszineloket szemuveg, lencse nelkul! Mara 5 baratom irta, h mindent meseljek el nekik, mert akkor ok is belevagnak! Szoval valoban mar most ajanlom mindenkinek!!! Koszonom, h visszakaptam a latasom!!!!
Krisztina Demeter
Krisztina Demeter
2016. január 28.
Tegnap volt a kezelésem(FEMTO) életem legjobb döntése volt ,nagyon rossz szemmel éltem eddig ,pedig csak 22 eves vagyok . Nem ringadtak hiú reményekben,mondtak a kivizsgálás után ,hogy valószínűleg telejsen nullára nem tudjak behozni a szemem . Ennek ellere azt mondtak érdemes az en esetemben belevágni ,az eredmény eszméletlen ,sokkal jobban látok most mint par napja szemüveggel . Nekem ez egy uj élet ,nagyon boldog vagyok . Köszönöm Sasszem klinika, köszönöm Dr. Fekete Orsolya
Anita Ivánfyné Kozma
Anita Ivánfyné Kozma
2016. január 15.
Már egy éve a "sasszeműek" táborába tartozom, köszönet érte!!
Kis Emma
Kis Emma
2016. január 12.
Kedves, profi, segítőkész, nagyszerű csapat. Minden ígéret beigazolódott: a műtét (FEMTO IntraLasik) és a lábadozás valóban fájdalommentes és gyors. Tegnap műtötték a szemem, azóta csodálkozom, milyen gyönyörű a világ szemüveg nélkül. Hálásan köszönöm, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Horváth Olivér
Horváth Olivér
2016. január 09.
Tökéletes lett a látásom -3 rol Köszönöm !!
Judit Los-Négyesi
Judit Los-Négyesi
2016. január 06.
Életem legjobb döntése!! -4ről 120%-os lett a szemem!! Nagyon kedvesek mindig !! Köszönöm
Fleisz Krisztián
Fleisz Krisztián
2015. december 30.
Egyszeruen elmeselhetetlen ,mas szemmel latni a vilagot. 1.25 mindket szemem
Edward Vajai
Edward Vajai
2015. december 15.
A legjobb klinika. Nagy köszönet nekik.
 Dr-Fejér Adrienn
Dr-Fejér Adrienn
2015. december 12.
Sziasztok! Október 27-én volt a PRK-s kezelésem, azóta TÖKÉLETES a látásom! (Mindkét szemem -7 volt, cylinderrel.) Könnyű a jóhoz hozzászokni. A látás élmény, csoda!
Kata Kulcsár
Kata Kulcsár
2015. december 04.
Nem számítottam arra, hogy ennyire tökéletes lesz a látásom a műtét után. Ez maga egy csoda! Nagyon hálás vagyok az egész csapatnak.
Vivien Szücs
Vivien Szücs
2015. november 28.
Ennél színvonalasabb és profibb csapatot még sosem láttam. Mindig nagyon udvariasak, figyelmesek és legfőképpen pontosak!  Augusztusban műtöttek FEMTO kezeléssel, azóta tökéletes a látásom! Már a beavatkozás után mindent láttam. Teljesen fájdalommentes. Legjobb döntés volt!  Köszönöm!
 Telekiné Kiss Barbara
Telekiné Kiss Barbara
2015. november 26.
Lassan 6 éve vagyok sasszemű és szinte már feledésbe merült a 20 szemüvegesen eltöltött évem, imádom! Ja és most voltam szemészeti kontrollon, 125% a látásom!
Ifj Tóth László
Ifj Tóth László
2015. november 26.
2015. 11.23. Ez a nap megmarad az emlékezetemben.Ekkor műtötték a szemem. -5.25 volt mindkettő. A csapatnak köszönöm. Dr.Fodor Erzsébetnek pedig az operációt.Semmi fájdalom és kellemetlen érzés nem volt.Sem a mütét alatt,sem után..Abszolút fájdalommentes. A másnapi kontroll 125%os látás és azt veszem észre napról-napra még jobb!!! Köszönöm Sasszem Klinika!!!!
 Tímea Zomboriné Fodor
Tímea Zomboriné Fodor
2015. november 23.
2 napja vagyok sasszem! Fantasztikus érzés látni! -2,75 -1 cyl és -3,00 dioptria után mindent látni amit előtte nem, szuper! Köszönöm Sasszemklinika!
Lábadi Linda Szajkovics Mátyás
Lábadi Linda Szajkovics Mátyás
2015. november 23.
Fantasztikus, koszonom a Sasszem klinikanak! :-) :-)
István Barna
István Barna
2015. november 06.
Kifogástalan személyzet, kezelés!
 Melinda Orovecz
Melinda Orovecz
2015. október 30.
Nemrég múlt egy éve, hogy FEMTO kezést végeztek mindkét szememen (-4,25 és -3,75 dioptriám volt). Nem bántam meg! Az egy éves kontrollon 125%-os volt a látásom, leírhatatlan érzés. Köszönöm!!!
Lucy Fh
Lucy Fh
2015. október 01.
Csodas szemelyzet, nekem ket oraval a mutet utan mar minden csodas. Fajdalom nulla! Csak ajanlani tudom!
Féjáné D. Dorina
Féjáné D. Dorina
2015. szeptember 26.
Ma egy éve, hogy én is sasszemű lehetek. -7 dioptria után fantasztikus érzés úgy élni a mindennapokban, hogy tökéletes a látásom.  Sasszemklinika, köszönöm szépen! Mindenkinek csak ajánlani tudom a beavatkozást.
Rapp Beáta
Rapp Beáta
2015. szeptember 13.
Ma 1 éve, hogy ott hagytam a szemüvegem Nektek Örök hálám, hogy én is sasszemű lehetek!
Farkasné Pokol Erzsébet
Farkasné Pokol Erzsébet
2015. szeptember 04.
Ma 2 hónapja szeműveg nélkül. Köszönöm szépen. :)
Mónika Császár
Mónika Császár
2015. augusztus 29.
3 éve volt műtétem (-9 volt a szemem) és azóta is tökéletes a látásom. Életem legjobb befektetése volt!
Eszter Gergovicsné Pap
Eszter Gergovicsné Pap
2015. augusztus 28.
Ma délelőtt műtötték a szemem Femto-val.Hihetetlen hogy mindent látok kontaktlencse és szemüveg nélkül.Köszönet az Optikmed dolgozóinak.Fantasztikus csapat,mindenkinek ajánlom.Sokkal szebb a világ ,mint eddig láttam.
Zsidek Szilvia
Zsidek Szilvia
2015. augusztus 18.
Még nincs egy hete, hogy műtöttek és rendesen látok! Isteni! Köszönet az Oprik-Med Sasszemklinika dolgozóinak! Maga a műtét nem fájdalmas, de aznap nekem szúrt a szemem, ami szép lassan elmúlt. :)  KÖSZÖNÖM
Pankovics Andi
Pankovics Andi
2015. július 12.
Lassan 12 éve (2004.03.21.) voltam sasszem-kezelésen 21 évnyi szemüvegesség után! Imádom és csak ajánlani tudom! :)
Bertalan Rónai
Bertalan Rónai
2015. május 26.
Nekem -7,5-ös volt a szemem, szeptember 3-án műtötték PRK-val. A látásjavulásom fokozatos volt, tehát mindenki legyen türelemmel, a műtét után napról-napra jobban fog látni. Most már jól látok. Egy hónap után sem tudtam megunni az éles látás élményét. Köszönöm!
Kiss Nikolett
Kiss Nikolett
2015. május 21.
Ennél színvonalasabb és profibb csapatot még sosem láttam. Mindig nagyon udvariasak és figyelmesek velem! Lassan 2 hónapja élvezem sasszemem. IMÁDOM! Látom a fák ágain ülő madarakat és a közeledő autók rendszámtábláját is. Milyen 125%-kal szemlélni a világot egy olyannak, aki 14 évig volt szemüveges? Felbecsülhetetlen érzés! Köszönöm! Teljes szívből csak ajánlani tudom a sasszem kezelést!
 Ildikó Ujhelyi
Ildikó Ujhelyi
2015. február 04.
Most volt a 3 hónapos kontrollom és tökéletes a látásom! Boldog vagyok, hogy én is sasszemű lettem. És nagyon élvezem a szemüveg nélküli életet! Köszönöm szépen! :-)
Éva Szebényi Igaliné
Éva Szebényi Igaliné
2015. január 06.
2014 Szeptember 10-én volt a szemműtétem.Szeretnék köszönetet mondani minden dolgozónak a Doktornőnek aki műtötte a szemem.Nagyon hittem, és bíztam a sikerben nemhiába.. 40 évig voltam szemüveges boldog vagyok, hogy belemertem vágni,, egy percig sem bántam meg, mindenkinek azt üzenem legyen bátor higgyen, és lépjen be a SAS szeműek táborába. Szívből Köszönöm!!!
Tuza Péter
Tuza Péter
2014. október 10.
Ma 7 éve hogy műtöttek. Uhhh... hát nem ma volt! :) Műtét és gyógyulás után 120%-os lett a látásom. Látásvizsgálaton a mai napig tudok olvasni az alsó vízszintes sorban lévő mikroírásból is párat. KÖSZÖNÖM!
Boros Marcsi
Boros Marcsi
2014. július 18.
Az enyém már 13 éve Sasszem!!! ... és még mindig szuper! Igazán hálás vagyok a látás csodájáért az Optik+Med dolgozóinak! Köszönöm! :)
Szabó-Mészáros Orsolya
Szabó-Mészáros Orsolya
2014. június 01.
Ma vagyok 2 hetes sasszemű :-) Szeretnék köszönetet mondani a klinika összes dolgozójának. Még egy ilyen profi csapatot és helyet nehezen találni. örülök, hogy őket választottam. Azt az egyet nem értem, mire vártam eddig... :-) Nagyon élvezem a szemüveg/kontaktlencse nélküli életet ez felbecsülhetetlen. Egy másodpercre sem bántam meg. Teljesen más mint szemüvegben. KÖSZÖNÖM
Robert Czimber
Robert Czimber
2014. május 21.
2010-ben "javították" meg itt a látásomat, azóta szinte minden nap eszembe jut, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése, hogy ide eljöttem. Köszönöm :)
Horn Iren
Horn Iren
2014. március 12.
Nekem még 1999-ben tavasszal volt műtétem - azóta sincs semmi probléma és romlás. Ugyanúgy látok, mint a kezelés után. KÖSZÖNÖM Nektek. :)
Gábor Scholl
Gábor Scholl
2014. február 05.
Január 9-én volt FEMTO(intralasik) kezelésem.A mai komtrollon megállapították,hogy 125% mind2 szemem.Köszönöm az Optik+med csapatának,de különösen Fekete Orsolya doktornőnek,hogy 13 év után,megszabadultam a szemüvegtől!
Bognár Melinda
Bognár Melinda
2013. október 17.
2005. márciusában volt a műtétem,és azóta is mindent tökéletesen látok. 4,5 és 4,75-ös volt. Életem legjobb döntése volt! :) Köszönöm Sasszemklinika!!!!!!! ♡
Melinda Szabo Peter
Melinda Szabo Peter
2013. február 20.
A műtét utáni reggelt sosem felejtem el: kinyitottam a szemem és... nem kellett megmozgatni a kontaktlencséket, nem kellett gyorsan kimosni a szemem és mégis mindent tisztán lattam, segédcucc nélkül. Azóta is hálásan ébredek minden nap. Köszönöm!
Csaba Csomós
Csaba Csomós
2012. szeptember 13.
Pontosan ma egy éve volt a mutétem, szeretném mégegyszer megkoszonni az Optic Mednek ezt a csodát... koszonom, koszonom, koszonom!!!  PS: kulon koszonet drága szaktanácsadomnak Korpoly Anitának!!!